Nav N Go Limousine

2005 vége óta várjuk az iGO szoftvert is kifejlesztő magyar cégtől azt az univerzálisan használható navigációs rendszert, mely szinte bármilyen kijelzőhöz csatlakoztatható.
A fejlesztés első fázisában még "iGO Blackbox" munkanevet viselő project végre 2007 augusztusától kereskedelmi forgalomba került és megtiszteltetés, hogy cégünk a már új névre keresztelt rendszer, a Nav N Go Limousine pesti képviseletét elláthatja.
Szándékosan a rendszer szót használjuk, mivel a termék több összetevőből áll, úgymint: GPS vevő beépített antennával, infra távirányitó, navigációs központi egység, hangszóró, töltőkábel, AV-kábelek és a 43 európai ország legfrissebb térképét tartalmazó SD kártya.



Ez az autós GPS-navigációs megoldás azoknak szól, akik szeretnék nagyméretű, műszerfalba épített képernyőn kihasználni az iGO My way GPS-navigációs szoftvert, annak megszokott pontosságával, megbízhatóságával és magas színvonalú grafikai megjelenítésével együtt.

A Limousine kitűnő választás azoknak az autósoknak is, akik már rendelkeznek autóba épített, gyári navigációs rendszerrel, de szeretnék új térképekkel kiegészíteni. Ugyanakkor jó megoldás azok számára is, akik csak most tervezik, hogy műszerfalba építhető képernyőt vagy autóhifit vásárolnak, hiszen a Limousine a legtöbb ilyen kijelzővel kompatibilis.
Limo in action
iGO My way technológia
Az iGO My way GPS navigációs szoftver fedélzeti változata ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtja, mint a népszerű hordozható eszközökön futó verziók.

Kompatibilitás
A Limousine szabványos csatolófelülete opcionális kiegészítők segítségével kompatibilis a legtöbb autóba épített gyári kijelző rendszerrel, autós TV-vel vagy DVD-lejátszóval, így azok is használhatják, akiknek már van az autójukban ilyen eszköz.

Teljes térképlefedettség
A Limousine egyedülálló lefedettséget kínál a legutolsó térképfrissítésnek megfelelően (V7.4) a 43 országot magában foglaló teljes Európára. A csomag a 2007.04 TeleAtlas Nyugat Európa és a 2007.04 NavNGo Kelet Európa térképcsomagját egyesíti, mely sokkal részletesebb, naprakészebb lefedettséget biztosít, mint más Kelet-Közép Európa régiót tartalmazó csomagok.

Egyszerűen, egy kézzel működtethető felhasználói felület
A Limousine használata gyors és könnyen megtanulható.
Nem igényel több technikai tudást, mint egy mobil telefon vagy egyéb háztartási eszköz használata.

Automatikus GPS-kezelés
Nincs szükség hosszadalmas beállításokra, a szoftverprogram automatikusan felismeri a GPS-t.
  Limo távszabályzó

Útbiztonsági kamerák
A Limousine segítségével előre értesülhetünk a fixen telepített sebességmérő és piroson áthaladást jelző kamerákról. Erről az opcionális funkcióról - kérés esetén - szívesen adunk tájékoztatást.

Intelligens nagyítás
A Limousine mindig a legoptimálisabb szögből mutatja az előttünk álló utat, hiszen ha közelítünk egy ponthoz, akkor a térkép 3 dimenziós nézetre vált, ha pedig távolítunk, akkor fokozatosan átvált 2 dimenziós felülnézetre. Ezzel a megoldással a térképen való böngészés gyors és egyszerű.

Pontos hangutasítások
A Limousine minden közlekedési helyzetben pontos, magyar nyelvű hangutasítást ad, egyértelműbbé vált az éles és enyhe kanyarok megkülönböztetése, illetve a főútvonal követése is. A képernyő nézegetése nélkül is bátran hagyatkozhatunk a hangutasításokra.

Nav N Go Limousine központi egység
  Kompakt méret

A Nav N Go Limousine rendszer szinte bármelyik gépjárműkategória tetszés szerinti típusába beépíthető. A 2GB-os SD memóriakártyát tartalmazó műanyag központi egység kisméretű, így könnyen elrejthető akár a kesztyűtartóban. Bár beépített eszköz, később, igény szerint átszereltethető bármikor egy másik autóba is.

Természetesen, igény szerint, a központi egységet teljesen rejtetten is el tudjuk helyezni a műszerfal mögött.

Nézzen körül Galériánkban, ahol rövidesen Nav'N'Go szereléseinkről is láthat fényképeket.